Harapj belém, mert elalszom

(Mesterházy Lili filmkritikája az origoról)

Érdekes ez az Újhold című film, mert kizárólag azok számára készült, akik olvasták az Alkonyat-sorozatot és szerelmesek Robert Pattinsonba. Ez elég sok ember, tehát a filmkészítők nyugodtan hátradőlhetnek a kanapén és kibonthatnak egy újabb üveg pezsgőt. A világ másik fele pedig egyszerűen nem érti, mi ez.

Azért megpróbálom értelmezni. Az Újhold az Alkonyat folytatása, ami egyébként egy élvezhető, enyhén bárgyú és erősen melodramatikus tinifilm volt egy gátlásos gimnazistalány, Bella, és egy szépséges, tizenhét éves testbe bújt, százvalahány éves vámpír, Edward szerelméről. Ez a szerelem szigorúan plátói, mert a vámpír attól fél, ha ráveti magát Bellára, amúgy szexuálisan, még meg találná ölni. Ezért aztán a testi vágy jobb híján öblös, nehéz sóhajokban és epekedő, őrjöngő pillantásokban manifesztálódik. Az első film tehát Bella erényöve körül járt bús-eksztatikus táncot, a második meg... nos, a második is.

Kívülállók számára az Újhold kibírhatatlanul, már-már komikusan unalmas. Az egyetlen fejlemény, hogy az új részben Edward (Robert Pattinson) eltűnik a képből, hogy mostantól Rio de Janeiróban (!) sóhajtozzon mélyeket, míg Bellát (Kristen Stewart) egy újabb egzotikus teretmény, egy ifjú vérfarkas kezdi ostromolni. Ez a szerelem is szigorúan plátói, mert a vérfarkas attól fél, ha ráveti magát Bellára, amúgy szexuálisan,  még meg találná ölni. Nekem is könnyebb így, mert csak copy/paste-elem az előző bekezdést, és kész a cikk, ömlik a pénz a számlámra.

A rendező, Chris Weitz, aki annak idején olyan vérbő klasszikussal kezdte a pályáját, mint az Amerikai pite, legutóbb a vértelen, hosszúra nyújtott Az arany iránytű-vel untatta a nézőket és ezt a belassult vonalat viszi tovább az Újhold-ban is. Ami energia volt az első részben, szinte nyom nélkül tűnik el itt a folytatásban és ezen a meglepően esetlen CGI-vérfarkasok sem tudnak segíteni. Az egyetlen igazán látványos pillanat Victoria, a vöröshajú vámpír (Rachelle Lefevre) zenés rohanása az erdőben, az egyetlen halványan érdekes szereplő pedig Jessica, Bella osztálytársa, akit Anna Kendrick jó érzékkel kerekít szórakoztató karikatúrává. De ezek a mellékszereplők eltörpülnek a Twilight-saga két abszolút szupersztárja, Bella és Edward őrületesen mély és forrón szenvedélyes, beteljesületlen szerelme mellett. A csavar az, hogy ők viszont nem nagyon csinálnak semmit. Csak szenvednek, többnyire távol egymástól.

Igaz, Robert Pattinsont néha félmeztelenre vetkőzteti a rendező, és ami még szórakoztatóbb: Edward szinte kizárólag lassított felvételben létezik. Így közlekedik, belassulva, fájdalmas arccal. Az arca helyére igazából nyugodtan odaköthették volna a fényképét a Bravo címlapjáról, mert azon legalább a fény csúszkált volna; lett volna rajta valami mozgás, valami élet. Míg Pattinson színészi képességei továbbra is csak a pókerező zombik és az antik márványszobrok szintjét ütik meg, Kristen Stewart az Újhold-ban képes még komolyabban zihálni, szomorkodni, duzzogni és kétségbeesni, egy szóval szuperemózni. A vérfarkasfiú, Taylor Lautner, lelkiismeretesen kigyúrta magát és én nagyon tisztelem az ilyesmit, bár Lautnerből a foszforeszkálóra fehérített fogsora maradt meg leginkább; nem tudtam levenni róla a szemem. Egy hajdani, Whitby-ben eltöltött szeles napra és a híres whitby-i szellemvasútra emlékeztetett, amire képes voltam 12 fontot kiadni, és nem bántam meg.

A Twilight-fan se bánja majd, hogy jegyet vett az Újhold-ra. Nem bánt ez a film senkit. De nem is akar senkinek sem tetszeni, aki kívül esik az Alkonyat-univerzum tágas határain. Bevállalja, hogy az átlagember számára élvezhetetlen, népszerűsége pedig felfoghatatlan, mert egyedül a rajongóknak készült, mint az esküvőkre összevágott, szórakoztatónak szánt kis videó, amit a részeg és boldog vendégek elismerő térdcsapkodással néznek végig. Valójában ez egy élettelen, sápatag, érzelmes zongoraszóval aláfestett románc, amiben a szereplők sokszor és hosszú percekig fuvarozzák egymást haza, hogy aztán a motort leállítva egymás szemében elmélyedve sóhajtozzanak tovább. Aki szeret ilyesmit moziban, több mint két órán át megfigyelni, elégedetten bólogat majd az Újhold alatt. Ez az ő filmje.